Minden ami kutya

Kutyagyógyítás testi lelki rehabilitáció

Kutyagyógyítás testi lelki rehabilitáció

Szuzy, Lily, Zsebi és Tóbiás a 4 kutyuskám

2018. július 05. - Jeszenszky Zsuzsanna

Szuzy a fehér westi keverék 8 éves.

Lily a barna palotapincsi 5 éves.

Zsebi a yorki 6 éves (1 éve van nálam).

Tóbiás keverék utcáról mentve 1 éves (fél éve van nálam).

Szuzy

9 hetesen került hozzám. Szuzyt már teljesen tudatosan neveltem. Az első pillanatól kezdve tanítottam őt pozitív megerősítéssel. Még az állatorvos is azt mondta, hogy jó kis cirkuszi kutyus, mert egyfolytában produkálta magát és két lábon járkált. Nagyon jól lehet őt motiválni mind jutalom falattal mind pedig labdával. Ami vele nehézkesebb volt az az engedelmes tanítása. Ő jobban szeretett mókázni, mint hogy egy helyben üljön vagy feküdjön. Viszont mivel nagyon is jól motiválható volt, így még az engedelmest is megtudtam neki tanítani. Tény, hogy több időre volt szüksége, de megtanulta.

Mivel őt már tudatosabban neveltem, így kölyökkorában kutyaoviba jártunk. Eleinte nagyon kis félős volt és a hátam mögé bújt, de egy idő után feloldódott és játszott a többiekkel.

9 hónaposan velünk is megtörtént az, amit egyik gazdi sem kíván átélni, kutyatámadás. Pórázon sétáltattam a kutyámat, amikor odajött hozzánk egy roti labdával a szájában. Máig nem értem, hogy mi késztette őt, hogy a labdát elejtse és a Szuzyt a szájába vegye. Gyorsan reagáltam a helyzetre, így komolyabb sérülés nélkül megúsztuk (4 kis lyuk lett a testén), viszont a kutyámat rehabilitálni kellett az eset után. Fél évembe került, hogy kiszedjem belőle a félelemből támadók viselkedését. Ahogy meglátott közelíteni egy nagy kutyát már morgott is felé. A napi foglalkozásnak és a kapcsolat építésnek hála, túl tettük magunkat és folytatódott az életünk harmonikusabban.

A napi foglalkozásaink trükkök tanításából állt, mivel imádta magát produkálni. Nagyon sok trükköt tanítottam meg neki pozitív jutalmazással. Ezzel is építettem a kapcsolatomat.

1,5 éves korától kezdtem vele agilityzni, mivel imád ugrálni. Az elején azt hittem, hogy nagyon egyszerű csak mutatóm, hogy mit csináljon és ő megcsinálja. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem ilyen egyszerű, de nem adtam fel. Minden nap gyakoroltam vele és egyre ügyesebbek lettünk. Megtanultam irányítani Szuzyt és ő meg megtanulta az én kézjeleimet. Magyarán először ki kellett alakítanunk az összhangot egymás között és minden nap gyakorolni kellett. Mindig figyeltem a Szuzy jelzéseit, mert nem szabad túlzásba vinni a gyakorlást, mert ha túlzásba visszük, akkor legközelebb már nem lesz kedve velünk gyakorolni.

Mentett kutyám van, büszke vagyok rá!

kutyas_idezet.jpg 

Egyik nyáron eldöntöttem, hogy a két kutyám mellé befogadok egy mentett kutyust. Kimondottan olyan kutyust kerestem, aki lelkileg sérült és rossz körülmények között mentett. Így eset Lilyre a választásom. Akkor 1 éves volt és egy szaporító telepről hozták el. Szegénykének az egyik szeme hiányzott. A volt gazdája olyan későn vitte el orvoshoz, hogy már nem lehetett megmenteni a szemét, így kivették. A megismerkedésünk napján elrabolta a szívemet, annyira édes volt. Egyből ugrálni kezdett rám, én meg felemeltem magamhoz és kaptam tőle sok sok kutya puszit az arcomra. Akkor tudtam, hogy jól döntöttem. Kicsit féltem, hogy hogy fog beilleszkedni, de bíztam, hogy a sok sok törődés, szeretett meghozza a várt eredményt és minden rendben lesz. Mivel előző gazdái nem bántak vele szépen, így az emberektől félt, főleg a férfiaktól és a hangoktól is megrettent. Amikor félt hangos ugatásba kezdet, ezért az első hónapunk úgy telt, hogy minden mozgásra el kezdett ugatni. Tudtam, hogy ez azért van, mert még nem ismeri a helyét, nem érzi magát biztonságban és fél. Azon dolgoztam pozitív megerősítésekkel, hogy megszokja az új környezetét és az embereket, és hogy ne féljen tőlük. A sok foglalkozás és szeretett hatására alább hagyott a félelme és az ugatása is. Már csak akkor ugatott, ha vad idegenek jöttek. Én szerencsésnek mondhatom magamat, mivel a szomszédok nem szóltak rám, hogy miért ugat egyfolytában a kutya, így emiatt nem volt senkivel konfliktusom. Ők is jól tudták, hogy egy sérült kutyusnál idő kell, hogy lelkileg rendbe jöjjön és, hogy újból bízzon az emberekbe. Fokozatosan szoktattam hozzá Lilyt az emberekhez és az új dolgokhoz. Mindig pozitívan erősítettem meg a viselkedését, főleg a hasán keresztül, mivel imádja a hasát, így sok jutalomfalattal elértem, hogy bízzon újból az emberekben. Ez nem ment egyik napról a másikra, de napról napra mindig ügyesebb volt, és én meg türelmes voltam hozzá, ami szerintem elengedhetetlen. Semmit sem szabad siettetni. A két másik kutyám is sokat segített a rehabilitációban. Nagyon sokat tanult tőlük, és nagyon jó volt látni őket együtt. Minden szokást átvett a másik két kutyámtól, és én ennek nagyon örültem. Első perctől nem volt probléma, még féltékenykedés sem volt. Nagyon büszke voltam rájuk, hogy ők is ilyen nagy türelemmel vannak Lily iránt, mert volt olyan is mikor bosszantotta a kutyáimat, de ők csak tűrték. Fantasztikus volt, nem kellett rájuk szólnom. Kellett azért idő, hogy ők is összecsiszolódjanak, de mára már elválaszthatatlanok. Együtt játsszanak, alszanak és esznek.

Amit tanultam a mentett kutyusomtól az a türelem, hogy nem szabad semmit sem siettetni és, hogy a szeretettel a pozitív megerősítésekkel meg lehet változtatni egy sérült kutyus életét, viselkedését. Vissza lehet nyerni egy bántalmazott kutyus bizalmát, és ez számomra szívbe markoló érzés. Látod kinyílni a kutyus lelkét és látod őt felhőtlenül játszani, és ezeket a változásokat te idézed elő, ez számomra leírhatatlan érzés. Boldog vagyok és egyben büszke is, hogy végigcsináltam. Voltak nehéz napok, de nem adtam fel, bíztam, hogy sikerülni fog. Kívánom mindenkinek, hogy ezt az érzést megtapasztalja, mert csodába illő. Ezentúl én csak menteni fogok kutyusokat, mert minden lélek megérdemli, hogy olyan helye legyen, ahol szeretik és megbecsülik őt, ahol nem kell félnie semmitől, mert biztonságban van az otthon melegében. Hálás vagyok Lilynek, hogy felnyitotta a szememet, és, hogy ő általa megtapasztalhattam, hogy mennyire fantasztikus érzés rehabilitálni egy sérült lelkű kutyust. Azon vagyok, hogy másoknak is segítsek a tapasztalatommal.

UI.: MENTENI KUTYÁT ÖRÖM ÉS BOLDOGSÁG

 lily_mentett.jpg

Magamról

Jeszenszky Zsuzsannának hívnak és Budapesten lakom. Gyerekkorom óta imádom az állatokat. Ha találtam egyet kint az utcán, azt mindig hazavittem. Apukámtól hoztam ezt a rajongást a kutyák iránt, mivel ő fiatal korábban kutyákat képzett ki és járt kiállításokra is. Egy pillanat nagyon megragadt bennem: amikor apukám hétvégére hazahozta az éppen képzett kutyát, akkor lementünk egyet sétálni. A kutyus szaglászott és apukán hívta, az első hívására odarohant az apukámhoz a kutya és bal láb mellé beigazodva leült mellé. Ekkor döntöttem el végleg én is, hogy kutyákkal szeretnék foglalkozni. Természetesen nem ment ez ilyen egyszerűen, de nem adtam fel.

Kutyákkal komolyabban 2011 évben kezdtem el foglalkozni, mivel az akkor jelenlegi boxer kutyámmal nem bírtam. Kerestem egy olyan sulit, ahol pozitív megerősítéssel tanítanak. Nagyon gyorsan fejlődtünk Dollyval. Öröm volt látni napról napra, ahogyan kezdtünk összecsiszolódni egymáshoz. Ez annyira jól sikerült, hogy a végén, már mi mutattuk be a vizsgafeladatokat és én tanítottam a gazdikat. Jártunk kis rendezvényekre is, ahol egy kis trükköt mutatunk be a nézőknek. Ez idő alatt nagyon sokat fejlődtem és tanultam a kutyáktól. Ahhoz, hogy a kapcsolatom Dollyval harmonikus legyen, nagyon oda kellett figyelnem magamra és a kommunikációmra. Nagy átalakuláson mentem én is át. Büszkén töltött el az a tudat, hogy bárhol-bármikor be tudtam hívni a kutyámat magamhoz. Így biztonságosan tudtam őt elengedni, mert tudtam, hogy minden helyzetben én irányítok. Dolly teljesen elfogadott engem vezetőként. Nem tagadom voltak nehéz pillanatok, mikor azt gondoltam, elég én ezt nem bírom. De mindig túljutottunk rajta, és az a szeretet, rajongás, ami körbe vett minket, minden nehézségen átsegített. Fantasztikus kapcsolat volt köztünk, szavak nélkül is megértettük egymást. 9 éves korábban Dolly elkezdett sántítani. A neten keresgélve rátaláltam a terápiás kutyamasszőri képzésre. A tanfolyamot elvégezve elkezdtem kezelni Dolly-t. Már az első alkalom után jobban volt, de a 6. kezelés után teljesen elmúlt a sántítása. Öröm volt látni, ahogyan boldogan szaladgál. Öreg korára már kevesebb sétát bírt, de minden nap kijött velem egy séta köre. 11,5 évet élt velem, sajnos a rettegett kór őt is elvitte. Még a halála napján is megvárt, a kezem között halt meg. Beértünk vele az állatkórházba, de sajnos már nem tudtak rajta segíteni.

Azzal tudtam csak megvigasztalni magamat, hogy legalább, amíg élt tőlem mindent megkapott. Kölcsönös szeretett és elfogadás volt köztünk. Ő volt az én nagy tanítom. Hálás vagyok neki, mert Ő miatta kutyázom. Ő miatta kezdtem bele a kutyázásba és végeztem el a sok-sok kutyás továbbképzéseket. Mára már 4 mentett kutyám van, akiket testileg és lelkileg rehabilitáltam.

 

Célom segíteni testileg és lelkileg egyaránt a kutyusokon.

dscn2847.JPG

 

süti beállítások módosítása