Zsebi 2017. április 1 én került hozzám. Akkor 5 éves volt. A kutyáimmal való találkozás elsőre nem sikerült jól, mert Zsebi minden közeledésre morgott. Nem féltettem a kutyáimat, mivel ők nyugodtak, így békén hagyták teljes mértékben. Bevittem az ágyát a szobába, és mivel neki az volt a biztos pont, így ki sem akart mozdulni. Ezt nem hagyhattam, így sok jutifalattal a kezembe kihívtam. A páromat első perctől kezdve elfogadta. Ő utána ment folyamatosan, így a séták úgy zajlottak, hogy a párom is jött. Így sétáltatunk 4 kutyát együtt. Az első két hétben megtanítottam Zsebit, hogy ha hívom, akkor jöjjön vissza hozzám. Egyik nap véletlenül kizártuk a nagy kertbe őt (zárt kert), mikor észrevettem, hogy nincs bent a lakásban, egyből kinéztem és lássatok csodát, Zsebi ott ült a kerítés előtt. Itt már tudtam, hogy levehetem róla a pórázt, mert nem fog elmenni. A minden napi séta és foglalkozások által Zsebi megszokta a kutyáimat és engem is. Kellett neki idő, nem is kevés, hogy így megnyíljon, de nem adtam fel és időt hagytam neki, hogy feloldódjon. A kapcsolatunk elején nem is lehetett tiltani, mert morgott rám, de ahogy felállítottam a szabályokat neki és minden nap gyakoroltam vele, szépen lassan megszokta azt is, hogy ha tiltás van, akkor nem kell morogni. Eleibe még a kisgyerekeket is morogta, de egy kis türelemmel arra is hozzászoktattam, hogy a gyerekek nem bántani, hanem simogatni szeretnék őt. A következetes nevelés és a sok sok szeretet mellett, most már Zsebi kiegyensúlyozott. Játszik, élvezi a sétákat, és alig várja, hogy foglalkozzam vele. Apropó séta, az elején nem is akart sétálni. Pisilt, kakilt és ő már ment volna vissza a szobába. Ezt sem hagytam, és most már tudok vele sétálni órákig. Bár az esőt nem szereti, akkor csak 20 percre megyünk ki, de most már ott tartunk, hogy kiköveteli a reggeli sétákat. Ez a mi kis történetünk: az idő csodákra képes.

Hát ennyit jelent a türelem és a szeretet. Meghozza mindig a várva várt eredményt.

Tóbiás a 4 hónapos kiskutya történései:

Október 22-én reggel fél 5 kor arra lettünk figyelmesek, hogy a kutyák nagyon izgatottak. Párom kiment megnézni őket, és lássatok csodát egy kis kutya ült a kerítésünk előtt és csóvált. Nem tágított a kerítésünk mellől, így én is felkeltem és kimentem hozzá. Ahogy kinyitottam a kerítés ajtót, egyből bejött és lefeküdt arra a kutyaágyra, amelyiket a többi kutyusom nem is használt. Olyan mintha azt közölte volna ezzel velem, hogy hazaértem. Mintha ha csak párórára ment volna el tőlünk. A többiek nagyon jól fogadták őt. A beilleszkedés simán ment. Mivel nagyon bogáncsos volt, így az volt az első, hogy gyorsan megfürdettem őt, majd végig tapintottam és néztem a szőrét, hogy van e benne kullancs. Volt a fülében, így gyorsan kiszedtem és a bogáncsokat kivágtam a szőréből, majd megetettem őt. Mivel nem volt benne chip és nem jelentkezett érte senki, párommal úgy döntöttünk, hogy megtartjuk őt is. Voltunk már dokinál, kapott chipet és oltást is.

Az első két napunk nem ment zökkenőmentesen, mert nagyon sokat sírt, és este három óránként keltett minket, mert játszani akart. Ami viszont jó, hogy ha pisilnie kell, akkor mindig szól, így már most 4 hónaposan szobatiszta. Az első hét azzal telt, hogy megtanítottuk neki, hogy nálunk a falkába mi a rend. Ahhoz képest, hogy még kölyök nagyon hamar megtanulta. Nagy segítség Szuzy, Lily és Zsebi, mivel Tóbiás tőlük tanul a legtöbbet. Mindent lemásol róluk és ez tök jó. El kezdtem labdázni Szuzyval ezt látva Tóbiás is egyből visszahozta nekem a labdát, így már kettejükkel labdázom. Mivel nagyon sok energiája van Tóbiásnak, így labdázással próbálom levezetni a feles energiáját. Ami megint csak jó, hogy ha sokat labdázom vele és foglalkozom vele, akkor nem csinál semmi rosszat. Eddig semmit nem tett tönkre, semmit nem rágott szét, csak a játékokat. Az első hétben még nem hagytuk őt egyedül csak pár órára, de akkor sem csinált semmi rosszat. Ilyenkor is sokat segítenek a kutyáim, mivel ők már tudják, hogy nem kell félni, mert a gazdi mindig visszajön. Miután Tóbiás teljesen beilleszkedett el kezdtem neki tanítani a nevét és a gyere ide. Ez már egy kicsit nehezebben ment, mivel sem a nevére nem hallgatott se a gyere ide vezényszóra. Mivel nem adtam fel és minden nap gyakoroltam vele, így már egy hét után mondhatom, hogy 90%ban visszajön és hallgat a nevére is. Sok foglalkozást igényel Tóbiás, de minden percét élvezem. Látom, hogy minden nap egyre okosabb és ügyesebb lesz és ez engemet nagy örömmel tölt el. Tóbiás ragaszkodása hozzám nagyon erős, mivel ő választott ki minket családjának. Fantasztikus érzés, mikor a kutyád ennyire ragaszkodik hozzád. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy töltsön minőségi időt a kutyájával, ahol mind a ketten fejlődhetnek, tanulhatnak egymástól. A történet hamarosan folytatódik :).

Egyik nyáron eldöntöttem, hogy a két kutyám mellé befogadok egy mentett kutyust. Kimondottan olyan kutyust kerestem, aki lelkileg sérült és rossz körülmények között mentett. Így eset Lilyre a választásom. Akkor 1 éves volt és egy szaporító telepről hozták el. Szegénykének az egyik szeme hiányzott. A volt gazdája olyan későn vitte el orvoshoz, hogy már nem lehetett megmenteni a szemét, így kivették. A megismerkedésünk napján elrabolta a szívemet, annyira édes volt. Egyből ugrálni kezdett rám, én meg felemeltem magamhoz és kaptam tőle sok sok kutya puszit az arcomra. Akkor tudtam, hogy jól döntöttem. Kicsit féltem, hogy hogy fog beilleszkedni, de bíztam, hogy a sok sok törődés, szeretett meghozza a várt eredményt és minden rendben lesz. Mivel előző gazdái nem bántak vele szépen, így az emberektől félt, főleg a férfiaktól és a hangoktól is megrettent. Amikor félt hangos ugatásba kezdet, ezért az első hónapunk úgy telt, hogy minden mozgásra el kezdett ugatni. Tudtam, hogy ez azért van, mert még nem ismeri a helyét, nem érzi magát biztonságban és fél. Azon dolgoztam pozitív megerősítésekkel, hogy megszokja az új környezetét és az embereket, és hogy ne féljen tőlük. A sok foglalkozás és szeretett hatására alább hagyott a félelme és az ugatása is. Már csak akkor ugatott, ha vad idegenek jöttek. Én szerencsésnek mondhatom magamat, mivel a szomszédok nem szóltak rám, hogy miért ugat egyfolytában a kutya, így emiatt nem volt senkivel konfliktusom. Ők is jól tudták, hogy egy sérült kutyusnál idő kell, hogy lelkileg rendbe jöjjön és, hogy újból bízzon az emberekbe. Fokozatosan szoktattam hozzá Lilyt az emberekhez és az új dolgokhoz. Mindig pozitívan erősítettem meg a viselkedését, főleg a hasán keresztül, mivel imádja a hasát, így sok jutalomfalattal elértem, hogy bízzon újból az emberekben. Ez nem ment egyik napról a másikra, de napról napra mindig ügyesebb volt, és én meg türelmes voltam hozzá, ami szerintem elengedhetetlen. Semmit sem szabad siettetni. A két másik kutyám is sokat segített a rehabilitációban. Nagyon sokat tanult tőlük, és nagyon jó volt látni őket együtt. Minden szokást átvett a másik két kutyámtól, és én ennek nagyon örültem. Első perctől nem volt probléma, még féltékenykedés sem volt. Nagyon büszke voltam rájuk, hogy ők is ilyen nagy türelemmel vannak Lily iránt, mert volt olyan is mikor bosszantotta a kutyáimat, de ők csak tűrték. Fantasztikus volt, nem kellett rájuk szólnom. Kellett azért idő, hogy ők is összecsiszolódjanak, de mára már elválaszthatatlanok. Együtt játsszanak, alszanak és esznek.

Amit tanultam a mentett kutyusomtól az a türelem, hogy nem szabad semmit sem siettetni és, hogy a szeretettel a pozitív megerősítésekkel meg lehet változtatni egy sérült kutyus életét, viselkedését. Vissza lehet nyerni egy bántalmazott kutyus bizalmát, és ez számomra szívbe markoló érzés. Látod kinyílni a kutyus lelkét és látod őt felhőtlenül játszani, és ezeket a változásokat te idézed elő, ez számomra leírhatatlan érzés. Boldog vagyok és egyben büszke is, hogy végigcsináltam. Voltak nehéz napok, de nem adtam fel, bíztam, hogy sikerülni fog. Kívánom mindenkinek, hogy ezt az érzést megtapasztalja, mert csodába illő. Ezentúl én csak menteni fogok kutyusokat, mert minden lélek megérdemli, hogy olyan helye legyen, ahol szeretik és megbecsülik őt, ahol nem kell félnie semmitől, mert biztonságban van az otthon melegében. Hálás vagyok Lilynek, hogy felnyitotta a szememet, és, hogy ő általa megtapasztalhattam, hogy mennyire fantasztikus érzés rehabilitálni egy sérült lelkű kutyust. Azon vagyok, hogy másoknak is segítsek a tapasztalatommal.

UI.: MENTENI KUTYÁT ÖRÖM ÉS BOLDOGSÁG

Jeszenszky Zsuzsannának hívnak és Budapesten lakom. Gyerekkorom óta imádom az állatokat. Ha találtam egyet kint az utcán, azt mindig hazavittem. Apukámtól hoztam ezt a rajongást a kutyák iránt, mivel ő fiatal korábban kutyákat képzett ki és járt kiállításokra is. Egy pillanat nagyon megragadt bennem: amikor apukám hétvégére hazahozta az éppen képzett kutyát, akkor lementünk egyet sétálni. A kutyus szaglászott és apukán hívta, az első hívására odarohant az apukámhoz a kutya és bal láb mellé beigazodva leült mellé. Ekkor döntöttem el végleg én is, hogy kutyákkal szeretnék foglalkozni. Természetesen nem ment ez ilyen egyszerűen, de nem adtam fel.

Kutyákkal komolyabban 2011 évben kezdtem el foglalkozni, mivel az akkor jelenlegi boxer kutyámmal nem bírtam. Kerestem egy olyan sulit, ahol pozitív megerősítéssel tanítanak. Nagyon gyorsan fejlődtünk Dollyval. Öröm volt látni napról napra, ahogyan kezdtünk összecsiszolódni egymáshoz. Ez annyira jól sikerült, hogy a végén, már mi mutattuk be a vizsgafeladatokat és én tanítottam a gazdikat. Jártunk kis rendezvényekre is, ahol egy kis trükköt mutatunk be a nézőknek. Ez idő alatt nagyon sokat fejlődtem és tanultam a kutyáktól. Ahhoz, hogy a kapcsolatom Dollyval harmonikus legyen, nagyon oda kellett figyelnem magamra és a kommunikációmra. Nagy átalakuláson mentem én is át. Büszkén töltött el az a tudat, hogy bárhol-bármikor be tudtam hívni a kutyámat magamhoz. Így biztonságosan tudtam őt elengedni, mert tudtam, hogy minden helyzetben én irányítok. Dolly teljesen elfogadott engem vezetőként. Nem tagadom voltak nehéz pillanatok, mikor azt gondoltam, elég én ezt nem bírom. De mindig túljutottunk rajta, és az a szeretet, rajongás, ami körbe vett minket, minden nehézségen átsegített. Fantasztikus kapcsolat volt köztünk, szavak nélkül is megértettük egymást. 9 éves korábban Dolly elkezdett sántítani. A neten keresgélve rátaláltam a terápiás kutyamasszőri képzésre. A tanfolyamot elvégezve elkezdtem kezelni Dolly-t. Már az első alkalom után jobban volt, de a 6. kezelés után teljesen elmúlt a sántítása. Öröm volt látni, ahogyan boldogan szaladgál. Öreg korára már kevesebb sétát bírt, de minden nap kijött velem egy séta köre. 11,5 évet élt velem, sajnos a rettegett kór őt is elvitte. Még a halála napján is megvárt, a kezem között halt meg. Beértünk vele az állatkórházba, de sajnos már nem tudtak rajta segíteni.

Azzal tudtam csak megvigasztalni magamat, hogy legalább, amíg élt tőlem mindent megkapott. Kölcsönös szeretett és elfogadás volt köztünk. Ő volt az én nagy tanítom. Hálás vagyok neki, mert Ő miatta kutyázom. Ő miatta kezdtem bele a kutyázásba és végeztem el a sok-sok kutyás továbbképzéseket. Mára már 4 mentett kutyám van, akiket testileg és lelkileg rehabilitáltam.

Célom segíteni testileg és lelkileg egyaránt a kutyusokon.