Zsebi 2017. április 1 én került hozzám. Akkor 5 éves volt. A kutyáimmal való találkozás elsőre nem sikerült jól, mert Zsebi minden közeledésre morgott. Nem féltettem a kutyáimat, mivel ők nyugodtak, így békén hagyták teljes mértékben. Bevittem az ágyát a szobába, és mivel neki az volt a biztos pont, így ki sem akart mozdulni. Ezt nem hagyhattam, így sok jutifalattal a kezembe kihívtam. A páromat első perctől kezdve elfogadta. Ő utána ment folyamatosan, így a séták úgy zajlottak, hogy a párom is jött. Így sétáltatunk 4 kutyát együtt. Az első két hétben megtanítottam Zsebit, hogy ha hívom, akkor jöjjön vissza hozzám. Egyik nap véletlenül kizártuk a nagy kertbe őt (zárt kert), mikor észrevettem, hogy nincs bent a lakásban, egyből kinéztem és lássatok csodát, Zsebi ott ült a kerítés előtt. Itt már tudtam, hogy levehetem róla a pórázt, mert nem fog elmenni. A minden napi séta és foglalkozások által Zsebi megszokta a kutyáimat és engem is. Kellett neki idő, nem is kevés, hogy így megnyíljon, de nem adtam fel és időt hagytam neki, hogy feloldódjon. A kapcsolatunk elején nem is lehetett tiltani, mert morgott rám, de ahogy felállítottam a szabályokat neki és minden nap gyakoroltam vele, szépen lassan megszokta azt is, hogy ha tiltás van, akkor nem kell morogni. Eleibe még a kisgyerekeket is morogta, de egy kis türelemmel arra is hozzászoktattam, hogy a gyerekek nem bántani, hanem simogatni szeretnék őt. A következetes nevelés és a sok sok szeretet mellett, most már Zsebi kiegyensúlyozott. Játszik, élvezi a sétákat, és alig várja, hogy foglalkozzam vele. Apropó séta, az elején nem is akart sétálni. Pisilt, kakilt és ő már ment volna vissza a szobába. Ezt sem hagytam, és most már tudok vele sétálni órákig. Bár az esőt nem szereti, akkor csak 20 percre megyünk ki, de most már ott tartunk, hogy kiköveteli a reggeli sétákat. Ez a mi kis történetünk: az idő csodákra képes.

Hát ennyit jelent a türelem és a szeretet. Meghozza mindig a várva várt eredményt.